Újságunk tartalmából
Nem hitte el a Watergate-botrányt a New York Times
2009.05.26 - 10:02
Mi lenne, ha a Woodward és a Bernstein helyett a Phelps és a Smith neveket ismerné a világ? A New York Times két egykori újságírója ugyanis állítja, a lap jóval korábban tudott a Watergate-botrányról, mint a Washington Post, csak az újságnál elkallódott a Richard Nixon bukásához vezető történet.
1972-ben járunk, a New York Times újságírója megdöbbentő információkkal rohan a szerkesztőjéhez: az FBI igazgatója épp most hozta tudtára, hogy a korábbi igazságügy-miniszter, de talán maga Nixon elnök is érintett a két hónappal azelőtt történt Watergate betörésben. Az újság azonban hagyta veszendőbe menni a \'forró tippet\', így végül a Washington Post és Bob Woodward, illetve Carl Bernstein vált legendává.
A már visszavonult Robert H. Phelps szerkesztő frissen megjelent memoárja hétfőn törte meg az évtizedes csendet, történetét az azóta ügyvédként tevékenykedő egykori riporter, Robert M. Smith is megerősítette.
A jogi egyetemre tartó Smith utolsó munkanapját töltötte a Times washingtoni irodájában, utolsó munkaebédjét éppen L. Patrick Gray ügyvezető FBI-igazgatóval fogyasztotta el 1972. augusztus 16-án. Beszélgetésük témája a Watergate-betörés volt, és Gray nem tagadta azokat az információkat, melyek szerint a szálak igen magasra, egészen az ovális irodáig vezetnek.
A szerkesztő azonban nem látta megalapozottnak a fülest, és Smith távozása után maga is egyhónapos vakációra ment. A többi pedig már történelem: szeptemberben a Washington Post hozta a Nixon bukásához vezető sztori első szálait.
Mint ismert: Richard Nixon amerikai elnök nem hallgatott azokra, akik 1972-ben mindenáron rá akarták venni arra, hogy nevezze ki az FBI élére W. Mark Feltet, a szervezet második emberét, így ez volt az első lépés a Watergate ügy kirobbanásához. 2005-ben ugyebár W.Mark Fel, lánya unszolására a VanityFair című amerikai magazin hasábjain bevalotta, hogy ő volt a korabeli hírhedt pornófilmről, a `Mély Torokról` (Deep Throat) fedőnevet választó informátor.
Az is csak nemrég derült ki - miután az amerikai nemzeti archívum több mint 10 ezer, Nixon 1969 és 1974 közötti elnöksége idejéről származó dokumentumot felszabadított -, hogy számos korábbi és aktív FBI-ügynök, sőt, egyszerű állampolgár is levélben, táviratban fordult Nixonhoz, hogy Felt legyen a rettegett J. Edgar Hoover utóda.
A szervezet alapítója 48 éven állt az FBI élén és alig néhány héttel a Watergate irodaházba történt betörés előtt, 1972 májusában halt meg. Az ajánlók kiemelték Felt lojalitását, megkérdőjelezhetetlen bátorságát, tapasztalatát, szakmai profizmusát. Nixon azonban inkább saját bizalmi emberét, L. Patrick Gray igazságügyi államtitkárt helyezte - ügyvezetőként - az iroda élére, és ezért még Gray igazságügy-miniszterhelyettesi jelölését is visszavonta a szenátusból. Ráadásul elkövette azt a baklövést, hogy Feltet alárendelte az új embernek.
Ezt a sértést az ambiciózus Felt nem nyelte le, és innentől kezdve kettős játékot űzött: egyfelől vezette az FBI nyomozását a Watergate-ügyben, másrészt pedig - \'Mély Torokként\' - csepegtette a bizalmas információkat Bob Woodwardnak, a The Washington Post újságírójának. A lehallgatási ügy egyre nagyobb hullámokat vert és egyik első áldozata éppen Gray lett, aki megpróbálta megsemmisíteni a betörés és a demokrata párti ellenfelek irodáiban elhelyezett lehallgató készülékek ügyének bizonyítékait.
Gray-nek már 1973 áprilisában mennie kellett, de utóda, William Ruckelshaus, aki egyben igazságügy-miniszterhelyettes is volt, már csak alig több mint két hónapig maradhatott az FBI élén: őt Nixon rúgta ki, mivel nem volt hajlandó az elnök utasítására leváltani Archibald Cox ügyészt, aki már Nixon és közvetlen munkatársai körében vizsgálódott.
A \'Trükkös Dicky\'-t (Tricky Dicky), ahogyan akkortájt Amerikában Nixont nevezték, már ez sem menthette meg: 1974. augusztus 9-én, az Egyesült Államok történetében először, kénytelen volt lemondani hivataláról és távozni a Fehér Házból. Mark Felt bosszúja beteljesedett.
-MTI / Múlt-kor-
